Wellnesshétvége és madárles a garabonciás diákok földjén

Zalakaros - Hotel Karos Spa****+

ZALA-folyó, ki ne ismerné?
Hiszen a rómaiak is ismerték Salla néven. Honfoglaló őseink benépesítették a vidéket, írásos feljegyzések bizonyítják, és bár a török hódoltság idején sokminden elpusztult, egy jó fürdőzés után érdemes hosszabb 2 - 5 km-es sétát tenni a környéken.

Ha betérünk GALAMBOK-ra megnézhetjük az 1806-ban barokk stílusban épült "Urunk mennybemenetele" római-katolikus templomot, amelynek oltárképe és szentélyének freskója ifj. Dorfmeister István (1770-1807) alkotásai.

Galambok Galambok
 
Kitérhetünk ZALAKOMÁR-ra is. A helységnek több kerülete van.

Az egyik Ormánpuszta, és itt épült 1906-ban Sztelek Ferenc (1856-1926) építész tervei alapján eklektikus stílusban gróf Somssich Antal kastélya.

És van a másik kerületben Kápolnapusztán Bivalyrezervátum. A bivaly egykor Észak-Afrikától Ceylonig elterjedt állatfaj volt. Gyakran vízibivalynak nevezték, mert előszeretettel tartózkodik mocsarakban. Főként nehéz terhek húzására igavonóként használták, de húsát és zsíros tejét is fogyasztották. És a techika fejlődik, bivaly helyett ma motor húzza az igát, a bivaly meg valószínű az utolsó percben rezetvátumba szorult. A közelmúltban az Alföldről magyar szürkemarha állományt is hoztak a rezervátumba.

Zalakomár Zalakomár
 
Felkereshetjük ZALAMERENYÉ-t. A Pálos-rend kezdte éltetni a falut a törökök kiűzése után. 1760-ra ők építették fel a barokk stílusú Szent Mihály Tiszteletére szentelt templomot, és a főoltár szobrait is a szerzetesek faragták.

Zalamerenye Zalamerenye
 
Ha felmegyünk a templomdombra és lenézünk, látjuk a plébánia borospincéjét. Ha körbenézünk a magasból a szép panoráma mellett látjuk a szőlőskerteket, mert a helység fő megélhetési forrása a szőlőtermesztés.

Zalamerenye Zalamerenye
 
Ha azt mondjuk "garabonciás diák" akkor tudjuk, ő egy mindenféle bűbájossághoz, ördöngösséghez értő varázsló. GARABONC falut 1333-ban a pápai tizedjegyék mint a veszprémi káptalan birtokát jegyzi. De honnan a neve? Lakott itt egy garabonciás is? Hol lakott?, és hol írta levelét pont Garaboncon Hunyadi János 1447-ben, és kinek? Mert van egy levél a Tallián-család levéltárában! de, hogy miről szól? DE, hogy ezek a lovaslegények a "Garabonciás 7 Vezér Történelmi Kalandpark"-ban el tudnak bűvölni, az biztos.

 Garabonc
 
Nem messze Zalakarostól, a Kis-Balaton mellett fekszik BALATONMAGYARÓD, és a település jelentős hányada a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része. És a településhez tartozik a Kányavári-sziget.

  Kányavári-sziget
 
Olyan hídon lehet megközelíteni, amilyet messze földön nem látni. Lehetne madárlesnek is nevezni, mert úgy 250 madárfajt figyeltek meg itt, ebből közel 150 itt is fészkel.

Kilátótornyából a Kis-Balaton madárvilágát bárki figyelheti, és halászni is lehet, igaz csak jeggyel!
 Kányavári-sziget
 

Esik az eső? Fúj a hideg szél? Ekkor kell egy kellemes hétvége!!! Irány Zalakaros, a Hotel Karos Spa, ahol a medencében vár a termálvíz! ...és ha meleg van, forró nyár? Akkor kiülünk napozni, és úszunk egyet. A 4 csillag szuperior besorolású családbarát zalakarosi wellness szálloda és a sok csodás környékbeli látnivaló és kirándulóhely egész évben várja a pihenésre vágyó közönséget.

Szerző: Borovszky Julianna

Hotel Karos Spa ****+ Hotel Karos Spa ****+
  

WELLNESSHÉTVÉGE HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

x
WellnessHétvége
A feliratkozással tanúsítom, hogy elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot. Tiszteletben tartjuk az Ön adatait és kizárólag saját és üzleti partnereink ajánlataival keressük meg.

Hazánk vidéki wellness szállodáinak kézzel válogatott ajánlataira kíváncsi? Jó helyen jár!

A legolcsóbb wellness ajánlatokra vadászik? Wellness csomagok akár 40-70% kedvezménnyel!

Szeretné, hogy egy magyar tulajdonú családi vállalkozás szolgálja ki? Várjuk, hogy megismerhessük!

Már feliratkoztam