milyen jegyben születtél

Kos  Március 21. – április 20.

Jellege: Tüz
Harmonikus szín: vörös
Szerencsenap: kedd
Drágakő: Ametiszt
Szerencseszám: 7 és 3
Virág: rózsa (vörös)
Uralkodó bolygó: Mars
Szerelmes: Oroszlán, Niylas

Személyisége:
A múlt sosem érdekli, hiszen előtte áll a csábító jövő. Élete örök száguldás, rohanás. Türelmetlen, cseppet sem higgadt, kitartó, megértő. Könnyen barátkozik, ezért a barátság is gyakran időleges nála, de ha valakit a barátjává fogad, azért képes tüzbe menni.  Nem ismeri a félmegoldásokat. A harcban kíméletlen, azonban képes megbocsájtani.
Hajlamos túlzásokba esni, nem igazán érzi a határokat. Könnyen kritizál másokat, ám ha őt negatívan minősítik, azt nem bírja elviselni. Képtelen diplomatikusan fogalmazni, éppen ezért gyakran a legnyersebben hozza mások tudtára nemtetszését. Mindig magából indul ki, nem képes megérteni, ha más erőtlen, vagy ugyanazt a feladatot lassabban végzi el. A kos számára legfontosabb, hogy bebizonyítsa, vezetésre termett. Elve, hogy győzzön az erősebb.

Szerelemben:
Akár nő, akár férfi, számára az a legfontosabb, hogy a partner elismerje őt, felnézzen rá. Tiszta érzések vezetik. Szeret hódítani. A kos nők férfiasak, vagyis nem szeretik a tutyimutyi, gyenge jellmü férfiakat. Ha éppen egy ilyen partnerrel nem alakul jól a kapcsolata, ez azért van, mert ők is akaratosak, erőszakosak. Ez a „két dudás egy csárdában” tipikus esete.
A Kos a finomságokra érzéketlen, a vad, szenvedélyes szerelmet szereti.




Bika:  Április 21. – május 21.

Jellege: Föld
Harmonikus szín: napsárga, zöld
Szerencsenap: szerda
Drágakő: achát, smaragd, karneol, topáz
Szerencseszám: 5 és 8
Virág: ibolya, krizantén, verbéna
Uralkodó bolygó: Vénusz
Szerelmes: Rák, Szüz, Bak

Személyisége:
Nemcsak természetkedvelő, hanem a természetes anyagokat is előbbre tartja a müvinél, mesterkéltnél. Nyugodt, higgadt, kitartó. Mindennek utána jár, mindent szeret megfogni, megtapogatni, élvezni az színek kavalkádját, az illatok orgiáját, az ízek zamatát. Minden változástól fél. Szereti a rendet maga körül, de nem viszi túlzásba. Hajlamos a lustaságra. Két lábbal áll a földön. Gyakorlati kérdésekben otthon van, de érzelmei irányítják. Szereti a békés, nyugodt életet. A Bika férfiak legalább olyan jól főzenk, mint a nők. Nem szereti a változatosságot semmiben.

Szerelemben:
Korán érő, hamar szerelembe eső típus. A hüséget komolyan veszi magától is és másoktól is. Partnerétől maximális őszinteséget vár, kedveli a heves érzelmeket. Mindennek megadja a módját. Alkalmazkodik partnere igényeihez, bár inkább a szokványos formákhoz húz.


Angelina Jolie született 1975. június 04  - IKREKIkrek  Május 22. – június 20.

Jelleg: Levegő
Harmonikus szín: világos árnyalatok, elsősorban sárga..
Szerencsenap: csütörtök
Drágakő: topáz, akvamarin, berill
Szerencseszám: 7 és 5
Virág: azálea
Uralkodó bolygó: Merkúr
Szerelmes: Vízöntő és Mérleg

Személyisége:
Számára a világ a megtanulható ismeretek tárháza. Az Ikrek kiválóan alkalmazkodik a megválltozott körülményekhez. A kapcsolataiban alkalmazkodó, mások elvárásainak megfelelni akaró, de csak addig, míg az illető vagy társaság érdekli. A mozgás- és levegőigénye óriási. Ezért ha teheti, kimegy a szabadba. A hosszas bezártság neurotizálja. Hajlamos túlhajtani magát, nem ismer határt.

Szerelemben:
Csak intellektuális kapcsolatban érzi jól magát. A szerelem nem igazán neki termett. A hűség nem tartozik erősségei közé. Ha tartós kapcsolatra törekszünk az Ikrekkel, akkor mindig ujdonságokat kell produkálnunk. A szép szavakhoz jobban ért, mint a szexuális vetélkedőhöz. Nem a vére hajtja, csak a kiváncsiság.

Rák   Június 21. – július 22.      

Jelleg: víz
Harmonikus szín: tört fehér, ezüst, szürke, világos lila
Szerencsenap: hétfő
Drágakő: opál, smaragd, hegyi kristály
Szerencseszám: 7 és 3
Virág: fehér rózsa, nárcisz, liliom
Uralkodó bolygó: Hold
Szerelmes: Skorpió, Halak

Személyisége:
Mint a rák állatnak kemény páncélja, a Rák embernek olyan szerves része, tartozéka a védelmet, biztonságot jelentő otthona. Házias. A Rák mindig tartozni akar valakihez. Számára elképzelhetetlen, hogy hosszú ideig egyedül éljen. Nagyszerü memóriájával a Rák képes a legapróbb részleteket, fordulatokat is megőrizni.

Szerelemben:
Ragaszkodása és családjától való elszakadási képtelensége ilyenkor is jelentkezik. A Rák nem küzd, hanem vár. Csak akkor tudja felszámolni az arra már rég megérett kapcsolatát vagy házasságát, ha van már valami érzelmi kötődése egy új, ideálisabbnak tünő kapcsolatban.

Oroszlán    Július 23. – augusztus 23.

Jellege: Tüz
Harmonikus színe: Napsárga és aranysárga
Szerencsenap: Vasárnap
Drágakő: Rubin, gyémánt
Fém: Arany
Szerencseszám: 4 és 6
Virág: pünkösdi rózsa, napraforgó
Uralkodó bolygó: Nap
Szerelmes: Nyilas, Kos, Mérleg

Személyisége:
Rendkívül büszke és hiú. Hiúságuk olyan nagyfokú, hogy a hízelgésnek nem tudnak ellenállni. Az Oroszlány hölgyek imádják az ékszereket, szeretnek csillogni, villogni. Cseppet sem haragtaróak, bosszúállóak, és könnyen felejtenek. Ha már kitombolták magukat, képesek úgy tenni, mintha mi sem történt volna.

 

Szerelemben:
Az Oroszlán férfi rendkívül kellemes partner, gyakran lepi meg párját. Ám aki őt választja, fel kell készülni arra is, hogy neki fontosabb a baráti társaság, ahol ő lehet a középpontban és szerepelhet. Az Oroszlán hölgyeket rendszeresen meg kell lepni valamivel. Aki őt választja párjának, az okos, kedves, nagyvonalú lesz.

Szüz    Augusztus 24. – szeptember 23.
Jellege: Föld
Harmonikus szín: barnás, föld színü árnyaltok, tarka ruhák
Drágakő: karneol, topáz, vérkő
Szerencsenap: szerda
Szerencseszám: 7 és 3
Virág: azálea, árvácska
Uralkodó bolygó: Merkúr
Szerelmes: Bika, Bak, Nyilas

Személyisége:
Fő jellegzetessége a nüanszírozás. Ahol mások már befejezték a munkát, ő még mindig talál valami javítanivalót. Legalapvetőbb tulajdonsága a kritikai beállítottság. Ami a szívén, az a száján, és általában mindenről van véleménye. A gond és a kellemetlenség erősen lehangolja. Hüvös, reális, a józan ész embere. Hajtja a dolgok mögé látásának a vágya. Lehet idealista, de akkor is a józan ész korlátai között. Ahol érzi, hogy szeretik, ott nyílt és bizalmas, másokkal szemben tartózkodó. Az észszerüség szempontjából ítéli meg, hogy adjon vagy ne. Ahol teljesen megszünik az önzése, az a családja és a közli hozzátartozói.

Szerelemben:
Hüvös és tartozkodó. Ez jelentheti a viselkedés vonzó szerénységét, de jelentheti a túlzott érzékenységet is. Inkább barát, mint lángoló szerelmes, de egy merész, tüzes partner felébreszti szenvedélyét. Amíg nincs tisztában érzelmeivel, szerelmi ügyei zavarosak lehetnek.

Mérleg    Szeptember 24. – október 23.
Jellege: Levegő
Harmonikus szín: világoszöld, indigó kék, világos, levegős színek
Szerencsenap: péntek
Szerencseszám: 5 és 6
Virág: orchidea, orgona, gyöngyvirág
Uralkodó bolygó: Vénusz
Szerelmes: Vízöntő, Ikrek, Szüz

Személyisége:
Szívesen halasztja elintéznivalóit holnapra, ha azok kényelmetlenséggel járnak. Könnyü együtt lenni vele, mert ő maga is akarja a társaságot, és kellemes légkört akar teremteni. Kedélyállapot-hullámzásai erősek: hol tele van reménnyel, hol meg letörten egy helyben toporog. Általában képes felfedezni mindennek a jó oldalát. Nem szeret szembesülni önmagával, nem szeret a dolgok mélyére nézni, mert ott konfliktusok lehetnek. Rendszerint diplomatikusan és tapintatosan bánik másokkal. Megjelenése és fellépése szeretetre méltó.




Szerelemben:
Meglehetősen romantikus. Mint minden másban, itt is a kiegyensúlyozottságra törekszik. Partnerével szemben vannak elvárásai. Számára a szerelem legizgalmasabb része az udvarlás. Ritkán veszekszik, mert az felkavarná az egyensúlyt. Házasságában főként a pajtási viszony dominál.

Skorpió    Október 24. – november 22.  
Jellege: Víz
Harmónikus szín: sötétvörös, bordó
Szerencsenap: Kedd
Drágakő: topáz, malachit
Szerencseszám: 2 és 9
Virág: aloevera, bazsalikom
Uralkodó bolygó: Mars, Plutó
Szerelmes: Halak, Rák, Szüz

Személyisége:
A vulkán kirobbanó ereje és a tenger mélysége lakozik a Skorpió emberben. A tüzes marsikus energia szenvedélyessé teszi. Céljai élete során változnak, de a célokat megvalósító hajtóerő nem. A látszólag hüvös, tartózkodó magatartás azonban csak védekezés, hisz érzelmeiben oly könnyen sebeszhető. Hajtja a rejtett, titokzatos dolgok megismerésének vágya. A saját útján szeret járni, a kényszert nem bírja, nem türi.

Szerelemben:
Számár a szerelem nem könnyü kaland, hanem felkavaró, felrázó élmény. Érzelmei mélységénél fogva a szerelmet, mint misztériumot éli meg. Szenvedélyeit könnyen tudja kiélni alkotásaiban, ilyenkor csodálatos teremtő erővel, alkotó-képességgel dolgozik. A Skorpió nő erős, kemény karakter, akit a szerelem és a család mellett a hajt a munkában való előrejutás vágya is.

Nyilas     November 23. – december 22.
Jelleg: Tüz
Harmonikus szín: kárminvörös és világoskék
Szerencsenap: csütörtök
Drágakő: Zafír, türkiz
Szerencseszám: 6 és 3
Virág: liliom, begónia, százszorszép
Uralkodó bolygó: Jupiter
Szerelmes: Kos, Oroszlán, Ikrek

Személyisége:
Cselekedetiben a segítség szándéka vezérli, jóindulatú és lojális. Szellemi érdeklődése széleskörü. Nemcsak intellektuális, hanem intelligens is. Alapvető képessége, hogy a valóságot átfogóan szemlélje. A társadalomban csak a valódi tekintélyt formál és másokat is hajlamos eszerint megítélni, vagy eszerint irányítani. Rendkívül emberszerető és szociális érzékü. Valódi életmüvész, aki ki tudja élvezni az élet felkínált lehetőségeit.

Szerelemben
Kitünő társ, jó partner. Legfőbb jellegzetessége, hogy lovagias társával szemben. Sok benne az érzés és a lelkesedés, hamar lángragyúl. Szabadságérzete igen erős, ezért a parnter jól teszi, ha „hosszú gyeplőre” engedi. Partnerkapcsolatban is fontos számára a barátság, olyannyira, hogy még a partneri viszony megszakadása után is törekszik a baráti kapcsolat fenntartására.

Bak        December 22. – január 20.
Jellege: Föld
Harmonikus színe: sötétzöld, khaki, fekete
Szerencsenap: szombat
Fém: ólom
Szerencseszám: 2 és 4
Virág: Fagyöngy, pálma, borostyán
Uralkodó bolygó: Szaturnusz
Szerelmes: Szüz, Bika

Személyisége:
Legnagyobb erényei a tárgyilagosság, önuralom, szervezőkészség. Okos, diplomatikus, becsületes, nagy az igazságérzete. Takarékos, ám ez túlságosan anyagias, haszonleső magatartáshoz vezethet. Nehezen hozható ki a sodrából, de ha megharagszik, hosszú időre van szüksége, hogy megnyugodjék. Akarata határozott, állhatatos, szívós. Sokat ad a külső méltóságra, a fegyelmezett tartásra. Az érzelmek fitogtatását nem szereti, gondolatit nehezen tudja kifejezni. Nem akarja megmutatni magát, fél, hogy belelátnak. Nehéz a barátságába férkőzni, de ha egyszer megnyílik, akkor a lelke befogadó és őszinte. Nem szól bele mások dolgába, de az ővébe sem enged beleavatkozni másokat.

A szerelemben:
Nem annyira az érzelmi fellángolás, mint inkább a rális ész kap hangsúlyt, fontos számára, hogy tudjon építeni és számítani partnerére. Hüséges, de férfiként nem ő kéri meg a nő kezét. Az övét kell megkérni.

Vízöntő     Január 21. – február 19.
Jellege: Levegő
Harmonikus szín: zöld árnyalatok, indigókék
Szerencsenap: szombat
Drágakő: opál, zafír, akvamarin
Szerencseszám: 1 és 6
Virág: Orgona, pitypang
Uralkodó bolygó: Uránusz, Szaturnusz
Szerelmes: Ikrek, Mérleg

Személyisége:
Igazságérzete az egyenlőséget tartja mércének, így a kivételezést elítéli. Ezt teszi őt jó békítővé. Szereti a müvészetet, a tudományt. Becsületes, hüséges, türelmes, tapintatos, nemeslelkü, megbízható, természetes becsvágyú, jó diplomata. Akaratos, állhatatos, nem ismer akadályt. Legjellegzetesebb tulajdonsága az emberszeretet és szociális érzék. Jó emberismerő, eszmevilága eltér a mindennapitól, ezért az emberek csak ritkán képesek megérteni.

Szerelemben:
Kapcsolataiban szélsőséges. A maximumot várja el és azt is igyekszik gyújtani. Szereti az izgalmas helyzeteket. Ha nem figyel rá a partnere, vagy túl sok az elvárás, inkább elmegy. Partnere lelkületét, jellemét kutatja, mert állandóan új és új tulajdonságokat akar felfedezni. Mélyen tud szeretni, és fix jegyek hüsége mutatkozik meg kapcsolataiban.

Halak    Február 20. – március 20.
Jelleg: víz
Harmonikus szín: világoskék, ibolya, barna
Szerencsenap: csütörtök
Drágakő: A pénzzel kirakott ékszerek hoznak gazdagságot
Szerencseszám: 4 és 9
Virág: Szegfű, jázmin, pálma, borókabogyó
Uralkodó bolygó: Jupiter és a Neptunusz
Szerelmes: Rák, Szűz, Skorpió

Személyisége:
Alapvetoen emocionális, ösztönösen beleérző, megérző és szétáradó. Hangulata a lelkesültség és a depresszió végletei között ingadozik. A jegy legjobb képviselőinek képessége egy olyan nagymértékű fogékonyság, mely racionális ésszel nem magyarázható forrásokból merít. Lelkében határtalan emberszeretet él. Jellemét nehéz kiismerni, hiszen sokszor önmagával sincs tisztában. Minden Halak ember egy bonyolult keresztrejtvény, egy élő találmány.

Szerelemben:
Ragaszkodó és megbocsátó. Jó baráságra is törekszik. Kedves, figyelmes. Romantikus beállítottságú, szeret álmodozni, ábrándozni. Nem ritka a plátói szerelem sem kapcsolataiban, mert ez fantáziáján kívül idealizmusát is kielégíti. Lehet poétikus, lírai szereto, de a házasság pénzügyi vonatkozásait illetően nem nagyon gyakorlatias. Egy erosebb pertnert igényel.



WELLNESSHÉTVÉGE HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

x
WellnessHétvége
A feliratkozással tanúsítom, hogy elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot. Tiszteletben tartjuk az Ön adatait és kizárólag saját és üzleti partnereink ajánlataival keressük meg.

Hazánk vidéki wellness szállodáinak kézzel válogatott ajánlataira kíváncsi? Jó helyen jár!

A legolcsóbb wellness ajánlatokra vadászik? Wellness csomagok akár 40-70% kedvezménnyel!

Szeretné, hogy egy magyar tulajdonú családi vállalkozás szolgálja ki? Várjuk, hogy megismerhessük!

Már feliratkoztam